Különös módon nem ébredtem ma rosszul. Mikor kinyitottam a szemem nem éreztem kényszert, hogy visszacsukjam. Meg is lepődtem.
A busszal 2 megálllót szoktam menni ezért általában az ajtónál szoktam maradni. Nos, ezzel az a probléma, hogy van egy megálló, ahol kismillióan szállnak fel. Természetesen ez ma is így történt, szóval ott álltam a kapaszodó mellett, az emberek alig tudtak elmenni tőlem meg úgy más utasoktól, valószínűleg valami olyasmi járhatott a fejükben, hogy "Ez a szerencsétlen mi a jó retkes zsákért nem megy arrébb" én meg ott Problem? face-szel sunyultam. Hát, ilyenek ezek a szép reggelek. Egyébként "Hát"-tal nem kezdünk mondatot. Nem baj.
A suliban igazából szokás szerint szétfagytunk, de ez amúgy természetes. Aztán tesi előtt szuperül eszembe jutott, hogy kint leszünk és nekem bizony nincs pulcsim. Gratulálok. Szerencsére tudtam szerezni Valakitől. Ah, imádom azt a pulcsit. Aha, a pulcsit. Mindegy is. :D
Hazafele kivételesen nem a busz után futottam, hanem csak a troli után, de mivel elértem a trolit, a busz se ment el az orrom előtt, jeeej. Mikor hazaértem elküldtem egy barátnőmnek a pótolnia valót, ugyanis szegény pár hétig még nem fog iskolába járni, és ezt nem tudom miért említem meg, ugyanis ez rá tartozik. Szóval mindegy. Utána melegítettem kaját, és megetettem először a kis disznómat utána magamat is. Most valamiért szuper kajamániás vagyok -huh de el fogok én hízni- szóval csináltam mikrós sütit is. Megnéztem egy Family Guy epizódot, és most pedig az Infinity On High nevet viselő Fall Out Boy albumot hallgatom, amiért úgy 2007 környékén érzem magam. Jaaaj, nagyon nosztalgikus érzést kelt bennem, amikor meglátom a borítóját. Egyébként terveztem ma még filmet nézni, be szeretném fejezni a "Nyugaton a helyzet változatlan" c. filmet, és a "Képlet"-et is, de naa, egy nap csak egyet. 
Amúgy nagyon boldog vagyok, mert végre péntek, és imádom a pénteket, mert az azt jelenti, hogy holnap aludhatok. Igazából az iskolával nekem nincs bajom, amit nem bírok, az a korán kelés, az irdatlan mennyiségű házi feladat, és a szóbeli számonkérés. Na meg, hogy majdnem az összes tanár rühell minket. A kedvencem akkor is tesin volt. Métáztunk. Tudni illik, az a-s lányokkal tesizünk (nagy kár, hogy nem a fiúkkal). A lényeg, hogy mindig mi voltun lecseszve, ha mondjuk egyszer valaki hazafutott, hogy mi milyen bénák vagyunk, és az a-sok pedig istenek, sérthetetlenek, tökéletesek. De azért velünk jó beszélgetni meg minden. Meg, hogy az a-sok közül van 5 ember vagy nem tudom mennyi, aki távolugrásban 4 métert ugrott minimum. És? Tehetek én róla, hogy nem tudok 4 métert ugrani? Sajnálom, ez van. Borzalmasan elegem van már abból, hogy mindig csak az a osztály a tökéletes, a jó, a b egy nagy darab szar (elnézést a kifejezésért, de tényleg nagyon felidegesített). De na, elég lesz a hisztiből, most már!
Hogy ne egy hisztivel zárjam a mai bejegyzést; ma valami rejtélyes módon előkerült egy fésű, amit 2012 karácsonyán kaptam a nagymamámtól. És amikor ma ez a fésű visszatekintett rám, nagyon boldog lettem. Mondhatjátok, hogy jaaj csak egy fésű, de számomra nem. A nagymamám jut róla eszembe. Nagyon-nagyon szerettem, és mára sikerült eljutnom arra a szintre, hogy amikor eszembe jut, akkor ne sírjak, hanem a szépre emlékezzek. Tudom, hogy ő csak leszólna azért amiért sírok.

Nem ide tartozik, DE ugye van ez az októberi kép kihívásos dolog. Ez mind szép és jó, csak az a probléma, hogy a mai nap egy őszi levelet kell ide beillesztenem, és a másik nagy probléma, hogy a környezetemben minden olyan zöld, mint amilyen még sosem volt. Szóval jó barátom a WeHeartIt. Puszi