2016.12.31. 14:20, Gaia
14.
Kezdjük a felvételivel.
Jézusom, nagyon duvra, hogy az idén volt, olyan, mintha ezer éve lett volna. Az egész egy nagyon stresszes és elbaszott dolog volt, nagyot csalódtam magamban,de végül megbékltem a dologgal. A szóbeli felvételire pedig még büszke is voltam, az jól ment.
Új suli.
Hát az. Bár nem oda vettek fel, ahova először nagyon akartam, sőt, eleinte még a 2. helyre se vettek fel (ahova járok), fhú, az is stresszes dolog. Egyébként annyira nem sajnáltam, hogy nem vettek fel az első helyre, nagyon imádom a mostani sulimat.
Új barátok.
Rengeteg új emberrel hozott össze a sors, bár még nem ismerem őket úgy igazán, nem érzem magam annyira otthonosan velük, mint a régi barátaimmal, de ez természetes szerintem.
Új lovasiskola.
Loool, jártam oda 2 hónapig. És sikeresen félek a lovaktól. Hát ennek kurvára örülök.
Két német nyelvvizsga.
A dsd1 simán ment, nem nagyon érdekelt, a B2 eléggé lefárasztott, de büszke vagyok rá. Aztán már nem is tudok németül xD
Német csereút.
Csakis egy barátnőmnek köszönhetem, hogy átadta a helyét, igazán nagylelkű volt tőle. <3 Amúgy aranyos cserét kaptam, nagyon jól éreztem magam (ő is), bár kint egy kicsit szorongós volt a szokatlan körülmények miatt, de tetszett.
Német tábor.
Annyiiiiira jó lett volna, ha... nem lettem volna már nagyon ki az egész sulitól, nem basztattak volna hülye programokkal. De amúgy a barátokkal töltött idő mindent megért, rengeteg emlékkel gazdagodtunk.
Ballagás.
De durva, hogy az idén volt. Felejthetetlen alkalom, rttenetesen vártam. Nagyon szép volt, szerencsére viszonylag rövid, rengeteg szép virágot kaptam, illetve utána beültünk a Hard Rockba, ami egy naagyon jó hely. És ott néztük a Mo-Portugália meccset.
Rengeteg lazsálás felvételi után.
Őszintén nem emlékszem, de szerintem í]y volt. xD
Még több bejegyzés.
Hát sajnos ez nem nagyon jött össze. Mármint sokkal kevesebb bejegyzés került ki, mint amennyit szerettem volna, plusz még a -nem valami hosszú- szünet.
Ez az év iszzzzonyatosan eseménydús volt, rengeteget változtam, a környezetem is. Szeretném 2017-et pozitívabbnak tudni, küzdeni fogok a célomért; hogy jól érezzem magam a bőrömben és környezetemben. Nem lesz könnyű, de mindent bele fogok adni!
Legyen csodás, gazdag, boldog új évetek!