Boldog 100. bejegyzést!

És igen, hivatalosan is visszatértem végre. Az utóbbi 2 hét elég szar volt, bár nem annak terveztem. a Némettáborban borzasztóan kifáradtam, a hangulatom is átlagban egy nagy semmi volt. NA szóval értelmesebben, rohadtul szarul voltam. Lovastáborba se akartam menni, legszívesebben felkötöttem volna magam. Annyira, de annyira, de annyira rühellem már magam. Reménykedve fizetett anya egy csomót ezekért a táborokért, hogy jól érezhessem magam, én meg egy hálátlan szar vagyok, aki végig szenvedte mindkettőt, és csak csalódást okoztam. Grat magamnak. A másik, meg az, hogy borzalmasan elkezdtem rettegni a lovaktól, amit már megint nem értek. Pont én? Ez komoly?! És én mondhatom magamnak, hogy nem bántanak azok a szerencsétlen lovak, nem rosszszándékúak, mégis mit csinálnának, de egyszerűen nem vagyok képes felfogni. Első nap is bőgve hívtam fel anyát, hogy én már nem bírom, amúgy is szarul vagyok meg minden. De a többi nap, már kicsivel jobb lett, akkor a pályán már nem szorongtam (csak egy kicsit), viszont amikor vittem a lovat a karámba, meg onnan hoztam ki... Én konkrétan már remegtem a rettegéstől. Mi van velem? Attól rettegek, amit a világon a legjobban szeretek. El tudjátok képzelni, hogy ez milyen borzalmas?

Meg amúgy is most eléggé össze vagyok kavarodva, zuhanva meg minden. Lehet mellőzni kéne egy ideig a személyes bejegyzéseket. :D Meg kurvára kéne már egy új design.