Huh, hát 1 hete írtam utoljára, de egy évnek tűnt. Azon időn belül, míg én nem írtam, átléptünk áprilisba jeeeej! Ez azt jelenti, hogy hamarosan hónap összegző. De az nem ma lesz.

A hétvégét Blöki nálunk tölötte. Kellett már neki egy kis 'szabadulás' otthonról, meg a dolgok elől. Aminek különösen örültem, az az, hogy láttam enni. Rengeteget beszélgettünk az erkélyen, miközben szívtuk magunkba a D-vitamint. Komoly dolgokról beszélgettünk, örültem, hogy megnyílt előttem. Természetesen ezt nem teregetem ki a világhálóra, maradjon a kettőnk beszélgetése. Társalgásunk során kitértünk betegségének veszélyeire. Vagyis inkább a legeslegrosszabb következményére; a halálra. Szerencsére ez nem olyan betegség, ahol a halál garantált, viszont van erre is példa. Lényeg a lényeg. Többször is gondoltam már bele, hogy ez a dolog már így is nagyon durván elfajult, és mi van, ha még rosszabb lesz. Mi van, ha a szervezete már nem fogja bírni, és felmond? Ezt érdemli egy 14 éves lány? Ilyet egyáltalán nem kéne senkinek se megélnie. De mégis. És a legszörnyűbb, hogy ő is tudja mindezt. 

Ha már ilyen kegyetlen dolgoknál tartunk. Apumat ma engedték ki a kórházból. Egy éve ilyenkor (kicsit korábban) került kórházba szerintem először, szintén ezzel a problémájával. Mindigis problémák voltak a vérnyomásával, szívével, de ez mostanra nagyon elfajult. Már nem először végeztek rajta értágítást, ugyanis annyira összeszűkültek az erei. Őszintén fogalmam sincs, hogy ez mennyire veszélyes, vagy komoly, de ez már akkor is borzalmas. Igyekszem erre nem figyelni, és egyébként sikerül is, tehát nem ezen aggódom 0-24-ben, mégis úgy érzem le kell írnom, mert tudom, hogy ott mocorog bennem valahol legbelül. Mikor felhívott anya 1 éve, hogy apát bevitte a órházba, nagyon sírtam. Nagyon. Aztán meglátogattam, hazajött pár nap múlva, de valami nem volt rendben. Megváltozott. Nagyon. Azóta teljesen más, és nagyon aggódom érte. Annyra próbál távolodni a legkisebb betegségektől, hogy már az beteges. És szerintem ez is közrejátszik az egészben. Lehet, ez olvasva fura, de én értem. És nagyon aggódom. Ráadásul leköltözött Miskolcra, jóóóó messzire tőlünk, az az ember, aki megmutatta, hogy én is érek valakit, most elköltözött az ország túloldalára. Persze, megérdemli, hogy boldog legyen azzal, akivel akar, úgy, ahogy akarja, nem leszek önző természetesen, de ez akkor se jó érzés.

Most már úgy gondolom, megfelelően kiírtam magamból a dolgokat, szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben újra fogok papolni erről a témáról. :D Egyébként ma kiolvastam az Elakadó lélegzet című könyvet, és naaagyon tetszett. Most a Tizánhárom okom volt című könyvet kezdtem el, de amúgy németet kéne olvasnom. Nem baj ^^